Óvodánk első éve – Pünkösd az Óvodában

2010-05-10 Hitélet

Nem is olyan régen nyitottuk meg Református Óvodánkat, és rövidesen már itt is a nevelési év vége. Ideje, hogy visszatekintsünk, mi minden történt, hogy is alakult az első évünk.

Ünnepélyes megnyitóval 2009. augusztus 31-én nyílt meg az Óvoda, egy része szépen felújítva, a többi része is megszépülve. Szeptember 1-én – négy csoportban 103 gyerek, nyolc óvoda-pedagógus, egy óvodavezető, négy dajka, egy-egy élelmezés-vezető, karbantartó, majd egy fejlesztőpedagógus, és egy logopédus kezdte meg a munkát.

“Táblacserés óvodaindítás” – így mondják ezt szakmai körökben, ami bizony sok szép, de speciális feladatot is adott. A “régi” szülők nagy többsége bizalommal, bizakodva fogadta az átmenetet, egyetlen gyermeket vittek el. Rögtön az elején felmértük hozzájárulásukat a hitéletre neveléshez, csupán négy gyermek szülője nem járult hozzá. Az “új”gyermekek szülei, akik már tudatosan hozták egyházi óvodánkba gyermekeiket, mind nagy örömmel várták ezt. Így szeptembertől fokozatosan bevezettük az étkezések előtti kis imát, és a nap közbeni énekeket. Nagy örömünkre a köszönést is -”Áldás, Békesség!”- hamar elfogadták, teljesen megszokottá vált a gyermekek körében, sőt a szülők  többségénél is!

Októberben – mivel a közelünkben sehol nincs református óvoda, –  a Kelenföldi Fehérkavics Óvodával vettük fel a kapcsolatot tapasztalat szerzés céljából. Nagy élmény volt látni a már tíz éve működő, hittel teli életet, a dolgozók lelkesedését. Sok ötlettel tértünk haza, és júniusban visszavárjuk őket.

Apránként mi is elkezdtük kialakítani az életünket. Rendszeresen – már szeptembertől, hetente jön dr. P. Tóth Béla tiszteletes úr és Németh Ildikó beosztott lelkész munkatársi bibliaórát tartani a felnőttek lelki épülésére.  A helyi óvodai Nevelési Programunk része lett a “Hitéletre nevelés” – kapcsolódva az eddigi  “Hagyományőrzés” és ” Óvodai nevelés a művészeti élet eszközeivel való nevelés”-hez, az átmenet biztosítása érdekében először csak fokozatos bevezetéssel.

Az adventi időszakra készülve egy kis kántáló játék eljátszásával – amit november 30-án a Fő téren is előadtunk – már ráhangolódtunk a bibliai történetek feldolgozására, megismerésére. Januártól kezdve egy alapítványi jótékonysági farsangi bált szerveztünk, ami nagyon jó hangulatban telt, és nem utolsó sorban szép bevétele is volt – 230 ezer forint, amit az udvari és benti játékok vásárlására fordítunk. Reméljük, hogy az alapítványi bálunk hagyományaink részévé válik, és így a szülők is találkozhatnak és jobban megismerhetik egymást.

Februártól elkezdődtek a heti gyermek-áhítatok, melyeket Németh Ildikó beosztott lelkésznő tart. A tematikát, ami szerint a “témák” /pl. szeretet, öröm, jóság/ és a hozzá kapcsolódó bibliai történetek egymás után következnek, Ildikóval közösen dolgozzák ki az óvónők.

Márciusban négy napon át nyílt napokat tartottunk. Sok érdeklődő jött el megnézni az óvodát, így ennek köszönhetően áprilisban 38 jelentkező volt a szeptemberben kezdődő új gondozási évre, de a rendelkezésre álló helyek miatt sajnos csak 27 gyermeket tudtunk felvenni.

Nagy lelkesedéssel mentünk, mi óvónők  áprilisban Pécelre, a református óvodák országos találkozójára. Csodálatos élmény 230 együtt érző, és gondolkodó református emberrel, óvónővel együtt lenni, együtt imádkozni! Feltöltődtünk, hitünkben megerősödtünk és átéltük, hogy jó úton járunk.

Április végén nagy-nagy örömmel vettük a hírt, hogy meg-nyertük az európai uniós pályázatot, amit a fenntartó egyházközség adott be, és ami lehetővé teszi óvodánk jövőre kezdődő teljes körű felújítását!

Sokféle programon vettek részt még gyermekeink az elmúlt évben: néptáncon, madarász-ovin, sok-sok báb-, mese-, és zenei előadáson stb. Az első perctől érezzük, hogy Istenünk mintegy a tenyerén hordoz bennünket, és az elkövetkező időkben is ezért fogunk imádkozni!

“Méltó vagy, Urunk, Istenünk,
hogy tied legyen a dicsőség,
a tisztesség és a hatalom,
mert Te teremtettél mindent,
és minden a Te akaratodból lett és teremtetett.”
(Jel. 4.11)

Egyúttal szeretettel meghívjuk a kedves Testvéreket óvodánkban:
Pünkösd hétfőjén (május 24.) 10-15 óráig az óvoda udvarán tartandó gyülekezeti Családi Napra

Tervezett programunk:
10-11óra gyülekező
11 óra     szabadtéri istentisztelet
1/2 12 óra
Bemutatkozik az Óvoda:

– óvodások műsora
– óvodavezető köszöntője, az óvoda rövid bemutatása
– óvoda megtekintése

1/2 1 óra    közös ebéd

Választható programok:
-”Nehezen érthető bibliai helyek”- beszélgetős bibliaköri alkalom. (vezeti: dr. P.Tóth Béla lp.)
– játékos vetélkedők gyerekeknek (vezetik: óvónők)

A gyülekezeti Családi Napra jelentkezés (feliratkozás) alapján az ebédet minden résztvevőnek ingyenesen biztosítjuk, üdítőt, süteményt pedig szívesen fogadunk!

Szeretettel várunk minden kedves családot!
Bene Andrásné óvodavezető
és az óvoda dolgozói, gyermekei
(Kehely 2010 május)

Az Református Óvoda és a Református Egyházközség közös ünnepe Pünkösdkor az óvoda udvarán.