Hitélet

A Bárczi Gusztáv iskolában betlehemeztünk.

2016-12-24 HírekHitélet

A Bárczi Gusztáv iskolában betlehemeztünk.Kedves meghívásnak tettünk eleget. A májusi közösen tartott Szeretethíd programunk után, most Betlehemezni érkeztünk az iskolába. Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az igazgatónő Kádárné Monori Éva, valamint a szervező Polyákné Bodó Klára mellett a többi tanár is örült az érkezésünknek. A gyerekek már az ajtóból kukucskálva figyeltek és segítettek megtalálnunk az osztálytermet, ahol átöltözhettünk. Az óvodások már régi ismerősként üdvözöltek egy-két gyereket akikkel már találkoztak. A Betlehemes műsorunkat nagy tapssal fogadták. Kölcsönösen megajándékoztuk egymást. Reméljük jövőre újra találunk alkalmat a közös együttlétre.
Kádár Péterné Óvodavezető helyettes
 
tovább >>>

Heti áhítat a gyermekeknek

2016-08-27 Hitélet

Nagy örömmel várják a gyermekek hetente Németh Ildikó lelkészt. Minden hétfőn egy Bibliai történettel érkezik amit nem csak elmond a gyermekeknek, hanem minden alkalommal eljátsszuk, feldolgozzuk. Ildikó néni talál kapcsolódó éneket a témához. A kicsik szívesen vesznek részt ezeken az alkalmakon. Nagyon szereti Ildikót aki türelmesen válaszol  minden kérdésükre. Ima és ének után, mindig marad idő egy kis beszélgetésre is, ahol a gyerekek mesélnek is mindennapjaikról a lelkésznek.

tovább >>>

A gyermekek karácsonya a Református Templomban

2011-12-10 Hitélet

Nagy szeretettel, és hálás szívvel várunk minden kedves Szülőt, Rokont, Ismerőst, Egyháztagot, a 2011. december 19.-n, hétfőn,   18 órakor tartandó Karácsonyunkra.
A műsoron szerepelnek a Gyermek Istentiszteletre járó, óvodások, alsó és felső tagozatos iskolások.
Áldott Karácsonyt kívánunk!

tovább >>>

Óvodánk első éve – Pünkösd az Óvodában

2010-05-10 Hitélet

Nem is olyan régen nyitottuk meg Református Óvodánkat, és rövidesen már itt is a nevelési év vége. Ideje, hogy visszatekintsünk, mi minden történt, hogy is alakult az első évünk.

Ünnepélyes megnyitóval 2009. augusztus 31-én nyílt meg az Óvoda, egy része szépen felújítva, a többi része is megszépülve. Szeptember 1-én – négy csoportban 103 gyerek, nyolc óvoda-pedagógus, egy óvodavezető, négy dajka, egy-egy élelmezés-vezető, karbantartó, majd egy fejlesztőpedagógus, és egy logopédus kezdte meg a munkát.

“Táblacserés óvodaindítás” – így mondják ezt szakmai körökben, ami bizony sok szép, de speciális feladatot is adott. A “régi” szülők nagy többsége bizalommal, bizakodva fogadta az átmenetet, egyetlen gyermeket vittek el...

tovább >>>

Küldetésünk

2010-05-03 Hitélet

“Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról akár házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” Móz. 6, 57:

Óvodánk azzal válik reformátussá, hogy az óvodai közösség minden tagja osztozik a keresztény világszemléletben. Ezért az evangéliumi elvek válnak nevelési eszménnyé, belső ösztönzővé és egyúttal végső céllá.

Református óvodánk a családias szellemre épít, módszere a prevenció, melynek belső tartalma a szeretet és a bizalom. Mindhárom kívánja a nevelő állandó jelenlétét. Nagy gondot fordítunk a gyermek és a családja megismerésére...

tovább >>>

Avatóbeszéd a Szentendrei Református Óvodában

2009-08-31 Hitélet

1Tisztelt Polgármester úr!
Kedves Szülők, Gyermekek! Tisztelt Vendégeink!

Nincs még egy esztendeje annak, hogy a Szentendrei Városi Önkormányzat mások között megkereste a Szentendrei Református Egyházközséget is, azzal a kérdéssel, nem tudnánk-e a város megnövekedett terheinek hordozásában segíteni, hogy átvesszük egy városi óvoda fenntartását. A kérés akkor érkezett, amikor egyházközségünk éppen a 260 éves, nagyon leromlott templomának felújításával, és statikai megerősítésének terhével küszködött, ugyanakkor pedig még komoly feladatok vártak ránk a tíz éve épülő Református Gimnázium felépítésének befejezésében is.

Egyházközségünk felelős elöljáróival sokat tanakodtunk, sokat vívódtunk és imádkoztunk, merjük-e magunk...

tovább >>>